Zaj szűrődik az esti félhomályban,
tenyerek csattannak a szines sátorban,
tombol a közönség a vándorok házában,
cirkuszi mutatvány kápráztat hálásan.
Akrobata forog, vadállat hörög,
egy-egy sikoly felszáll, ha a dob pörög,
s míg a publikum emóciókkal telve henyél,
nem is észleled, hogy az egész ennyit nem ér.
Hisz az élet egy aréna maga dobszó nélkül,
ha kiváló is atrakciónk, a taps sokszor elévül,
meghajlunk nap mint nap, hisszük a sikert,
de sivár a közönség, ez sokkol, ez lever.
Ne várd a csodát, menj elébe magad,
keresd a világot, mely magával ragad,
szippants mélyeket, ha érzed, rátalálsz,
hagyd, hogy belévessz s nyugalmat halássz.
Hallgasd a csendet, meséje végtelen,
suttogva dicsérd,ha tetszik...de kérdezem :
Taps nélkül is folytatja mondókáját?
De mennyire, méz illatával adja ráadását.
BaGucci / Barta Ágnes /
jééj:)) fulig száj vagyok:)) tökéletesen feldobott ez a csodaszép vers, és nemtudom hogyan teszed, de a kép is pontosan telitalálat:)) koszi:))
OdpovedaťOdstrániť... köszike :))) ha mosolyt csal az arcra a vers, akkor elégedetten aratom a babérokat :)))
OdpovedaťOdstrániť