Vihar

Komoran gomolygó sötét felhők
gyulekeznek, várakoznak, gyűjtik az erőt.
Ne hidd, vihar, hogy lecsaphatsz,
s csak úgy mindent felforgatsz.


Kényszerzubbonyba, ha kell öltöztetlek,
hatalmas erővel utadon tovább küldlek.
Az orkánok már kitombolták magukat,
lágy szellők fújnak, melyek nem bántanak.


A páncél örök, felvértez, erőben tart,
fájdalmat, kínokat testen kívül hajt.
Alatta csak pánikszobában dübörgő zaj
áramlik reszketeg, hallik a robaj.


Egy gondolat az, mi veszettül feltör, -
nem csaphat villám.Nem.Ez gyötör.
Ha feldúlja kertem, lelkemből ápoltat,
forgószél hátán kell, viselje átkomat.