Bezárva

Tétlenségre  ítélve, tengődni nap-nap után, akár egy sorscsapás,
beléfásulva, megrekedve falak között, az unalom mély gödröt ás.
Csak süllyed, apad az éberség, tudatlan álomvilágba húz szüntelen,
de a hátsó kijárat menedéket hoz, talpra állít, fényre hív hirtelen.


Az elvarázsolt, benőtt kastély falain túl pezseg, forr a lét,
életjelet érzékelve ébredezek, hangokkal, színekkel emel fel a lég.
Amerre nézek, minden súg valamit, táplálja képzeletem a látvány,
akárha film peregne szemeim előtt, érdekes részeket elém tárván.


Nyugodt, mély hang kondul a csöndben, mint egy falusi harang, zúg-búg,
a filmkockát s tartalmát magyarázza, türelmesen, gyengéden súg.
Álomba nem kerget, hagyja, hogy éberen élvezzem a végtelent, mi szebbnél szebb,
majd ha a csillagok hideg fénye szóródik fejemre, terel beljebb, egyre csak beljebb.



                                                                                   BaGucci