Az én nagymamám arca még pirospozsgású volt,
mosolya aranyló, oly meseszerű, mint a nyári égbolt.
Unokáit ölébe csalta szaporán s hallgattuk,
ahogy dúdolgat nékünk, bár nékik is volt gondjuk.
Gyermekeink is keresik e gondtalannak tűnő jókedvet,
de sokuk csalatkozik, hogy korunk nagyija nem nevet.
Arcukon megfeszült ráncok gyűlnek sorjában,
reáfagyott komorság csúfítja vonásaikat galádan.
Nem horgolnak, csak ágynak dőlve fáradtan horkolnak,
nadrágra foltot nem varrnak, csak hímeznek-hámoznak.
Minek is tennék, hisz folt hátán folt díszíti szívüket,
tanulságos mesékre erejük nem futja, nem ismernek hősöket.
BaGucci
..hát igen,nagy igazság van megírva.ugyes vers,nagy teljesítmény. gartulálok :))
OdpovedaťOdstrániťhát nagyon köszi, bizony nekem még nagyon szép emlékeim vannak, de a mai világban már kevés az igazi nagyi...azért egy párat ismerek hálistennek :)))
Odstrániť