Sivatag reménye

Ismertem őt.Ismertem azt a szőke, fehér szempillájú nőt.
Ismertem minden kedves  és zavarba hozó kedvét,
A gyönyör emberét,narancsszínű kerek  szemét,
Minden tettét, gondolat  menetét, a jókedv  mértékét.                
..de, csak kedveltem  őt,

,mert merényletes volt a nézése.
Reménytelen sebző a  kézfogása,
Vidám pillanatok  vesztése-s újból keresése.
Ez volt neki  a veszte. A hosszú, bosszús morgása,.                                  

Nagy városból falura tért, s nyugalom a vágya
Mozdulatlan tette, mint a csend, amit elért...
Tiszta az álma, de nem meleg az ágya. 
Gonosz múltján javít a lelkiismerete.                           

Szépség és a gonosz, ezek testvérek.
Úgy mind Káin és Ábel, Irak és Irán..
Mindezeket megtalálom benned,és tebenned
De óriási nagyok az elvárások és sajnos kicsik a kérések.

                                          jaKovács Róbert emberismerő monológja.


             Igen,ismertem őt,azt a szőke nőt.-/gyermekkor/
             Reménytelen sebző kézfogás-/fiatalság,középkor/ 
             Falu város,város falu-/felnőttkor/
             Elvárások és kérések-/öregkor,apró
             homokszemcsékből áll  a sivatag/