Egyszercsak hétrét hajlik a sziluett,
megretten, rugalmassága hova lett,
hegyeket hordott nevetve fénykorában,
titokban még tánclépést is lejtett magában.
Keringőzve szédült egyik lapáttól a másikig,
akkor sem lógott nyelve, ha űzetett éjfélig.
Hajnal hasadtán fürge nyúl képében,
futott, hogy őkelme mindent elérjen.
S lám mostanság lassulnak léptei,
lábaknak óránként magukért kell küzdeni.
Hív még a ritmus, csalogat újfent előre,éppen csak bizonytalanul kap már erőre.
Győztes a nyughely, hol kinyúlnak izmok,
hősies tett a pihenés, nincsenek titkok.
Ennyi volt, eztán már hintaszékben táncolok,
átadom a kaptafát.Mától szavakkal lángolok.
BaGucci
/ Barta Ágnes /
Egyszercsak lelassulnak a léptek,idősödnek a mindennapkaink, albumban fiatalodnak a képek.Nemállok fel,roskadoznak a térdek,fekve vagy ulve,ulve kellenek a székek.öregedés jön magától is, leulök melléd, s mesélek...mesélek. :))
OdpovedaťOdstrániťNagyon jó vers, köszi BaGucci.
köszi és annyit hozzátennék, hogy vidáman is meg lehet öregedni, de az még arrébb van...tán...
OdpovedaťOdstrániťaddig is mesélek...fiatalon...