sobota 8. marca 2014

Eltűnt arcok



Mississippit megúsztam úgy, hogy nem jutottam el odáig.
Nem, nem szenvedek miatta, ezt nem nekem találták ki. 
Ott búsuló hulló falevelek  díszítik  sziklaszínű Dallas útjait,
ahogy egy könyvtári remény odaveszett , s várakozott órákig.
Angyalokra nem hallgatott, így ördög  mozgatta ujjait.

Nekem Európa az otthonom, hol durván kékre van festve az ég.
Javaslom a téridő  balesetmentes, gyakorlott próbatételét, itt  vidéken.
Nem értékelik erre sem a műemléket, szobrokat, itt is városként élnek.
Nem jutottam el odáig, a rozsnyói Zsinagógát csak képekből ismerem,
a nincsről álmodni nem mertek a képen levő gyermekek, emberek. 

Téglái szétszórva, azóta is megépült házak falait nyomják.
Csak dühösen nevet  ma már ezen a mai furcsa ember,
ez nem más, mind Golgota képzelt járata, ugrás a szakadékon át,
vagy egy unalmas jóság jutalomterve, agresszió performance,
pusztítás, gumizni a felvétel unalmas részeit, eltűnt emberek arcát. 

Tudom, itt a helyem.Magyarul alszok el és magyarul ébredek.
Itt élek, szembejönnek  a mostani  modern  emberek.
Sokakat türelmetlenül robotok  mozgatnak, hideg gépek.
Többsége megélte a forduló kereket, a munkanélküliséget.
Ez a szakadék.E kép igaz s  való, régen  eltűnt arcokra emlékeztet.

                                                                 jaKovács Róbert        2014/3/8 





2 komentáre:

  1. Ez a mű komoly mondanivalóval rendelkezik.Már maga a téma választása elképesztően merész lépés.
    Mélyen meghajlok előtted!
    Szívből gratulálok Róbert!

    OdpovedaťOdstrániť
  2. Nagy örömömre esik,hogy így tetszve értékeled e muvet is.Merész témák kényszerítének ilyen lépésekre.Köszönöm szépen a hozzászólásod kedves Ágnes,.

    OdpovedaťOdstrániť