Él a forrás, az élet.

Energiadús képek között mozgok, regenerálom mosolyra a kedvem,

támad  a csend, szárnyal a meleg , s te halkan szólsz hozzám.

Az életem  szimmetriája  zenében  hever, ezt hallgatom és  ezt szeretem.

Szeretem, mert te is szereted, valahogy magamat látom benned.

Jó a rosszra kavar, de nem teszem, nem kellő, ez  már nincs bennem.

Sosem vinném többre, ha szüleim nem bíznának, nem hinnének nekem.

Ha testvéreim nem karolnának s többé  nem nevetnének velem.

Ha  méhecskék csak messziről integetnének s nem ismernének meg.

Ezt nem!       Ez már nem én volnék, körülzárnám a lelkem közelebb.

De kihez és mihez?,...közelebb egy csatlakozás felé, ami messzire kerget.

Gonoszságok rendjét elutasítom, éltem vele de már nem kell.

Boros pincék nedvességét  elkerülöm, sosem bírtam inni, másoknak  adom.

Korán kelek,  de így is  hosszan alszok, és...és valahogy hamar fáradok.

Betegség kapdos, de harcolok ellene.Pihenek,olvasom  a szüzen kiadott újságot.

Öregedek kedvesem, nézd el nekem, ha engem szeretsz, én melleted vagyok.

                                                                          jaKovács Róbert     2014/4/11