Ások egy kutat, mi megmutatja az utat Európa felé.
Illúzió az egész, egy kép, mi szénnel van festve egy kőre.
Mindez Pakisztánból esett ide, e homokos-dombos vidékre.
Eső mossa vérüket, szél száritja arcukat, szótlanul léptek rá erre a mezőre.
Ismétlem a nevüket, kik ott rekedtünk a kútban: Lucas, Marvin, Vincent és Sixto. Vegyesen európaiaknak számítottunk.
..szakálla nem volt, mégis tudta, hogy ő a hős, ki letiporta a francia forradalmat. Forró vére rongyokból készített térképeken komolyodott meg, szíve kettesével dobbantott, bal és jobb kezén öt ujja volt.
Először Marvinként halt meg, édesapja meggyilkolta, nem viselte el népszerűségét. Lelke nem nézett vissza, mégis a sapkája itt hevert e piszkos gondolatban.
A Sajó hőse nem más, mint egy fájdalmas álom.
Egy álmos ember fájós teniszkönyöke!
A bölcsőt ő álmodta magának ide, de amoda úsztatta az idő.
Itt tartotta őt a nedv, ő volt a magyar nyelv apró kölyke.
Valaha azt vallották, hogy a világ a szeplősöké.
Fényes franciában messze tán, ott ez igaz lehetett.
Élő földgömb a génmanipulált semmirekellőké,
A céltalan viselkedésük a komikus - paródiás cselekedet.
A gyáva szeplősnek a jobb kezén öt ujja van és semmi több.
A bal kezére Fekete kesztyű húzva s benne egy varázsgömb.
Most alszom, de fel- fel riadok erre a zajra, mit Napóleon itt hagyott.
Egy gyermek gondolata vitte a halálba, belevésődött örökre a gyermek. Neki szólt, róla beszélt, kereste a megfelelő kultúrát.
Riasztom magam, riasztlak téged, te risztasz minket. Te vagy a gyermek,te?Te vagy az a gyerek, kit figyelek az ablakomból? Aki ide merészkedik és közeledik hozzám?
Csak némán bámulom mindezt. Apró termetem ellenére én felnőtt vagyok.Egy kitagadott, kidobott felnőtt ördög, kit Bonapartenak neveztek el. Láttam a hihetetlen valóságot, kedvenc lányos fiatalkor ellenére fiúnak számítottam, sárral maszatoltam az arcom és nekirontottam a tükörnek.
Karddal szüreteltem le a szőlőt, a nap felé állva szúrogattam bele, bele a napba.
Nem áldott meg a nap, nem vádolt meg a lány, kit erőszakra bírtam.
Szégyent hoztam a francia népre. Én, Napoleon Bonaparte, kit kitoloncoltak Szent Ilona szigetére.
..Most csak egy gyermek mutatkozik itt nekem a kertemben, hogy tele legyen váddal a lelkem.
Hát tele lesz!
Nézem majd, hogy ki viszi a napot tovább, ki válogatja ki a legszebb homokszemcsét
Ez a gyerek? Ő nincs velünk a kútban, nem mehet el velünk. Hallom a mesét a kísértetről, minden szava durván gyáva. Lapát van a két kezemben.
Egy lapát van Napóleón császár kezében, szabadságától és női illattól megfosztva, ágyúcsövek zenéjétől messzire száműzve, búcsúdalát magának kell dúdolnia.
Žiadne komentáre:
Zverejnenie komentára