Belépve a zöld sétány
varázslatos kapuján
elém tárul az egyedi,
csodaszép látvány.
Mint ajtónálló a múlt
elragadó határán,
fehér hattyúk sétálnak
sokunkra várván.
Elragadnak az emlékek, körüldongnak mint dongók,
mennyi
élmény tömörül hirtelen, voltunk
bolyongók.
S most 25 év után megtértünk mind e régi helyre,
nedves arcunk bőre szemünket
egymásra vetve.
Nem változtunk, csak kissé
átlényegült
fényes lényünk,
nem fakult, csak öklömnyit
átalakult vakító fényünk.
Körbezár bennünket a gazdag
múlt s jelen varázsa,
mondandónk dagadó zsák képét
ölti e ritka találkozásra.
Fényképek vándorútjává válik
az asztal, zsongnak a szavak,
köztünk érvénytelen
tagokká módosulnának a néma halak.
Csilingelőn kacagva, menü mivoltán
sírva- nevetve vigadunk,
oktondi feledés, részletek
hiánya tompítja élményünk, utunk.
Együtt így rég voltunk, olyan jó megélni a
pillanatot,
hogy egy
híján mindnyájan megéltük eme értékes napot.
S ha holnap ébredek,
szemem lehunyom, látom arcotok,
vádolom az időt, hogy nem
állt meg látva a kis csapatot.
Barta Ágnes /BaGucci /
verse a 25 éves osztálytalálkozóra
Žiadne komentáre:
Zverejnenie komentára