Léptem vigyen bármerre, nem lehet feledni
mosolygós arcát, ahogy mindig várt.
Hangját ha hallanám még egyszer csengeni,
s hogy elment, csak rossz álom lenne, mely fájt.
Csak kering a fájdalom, időnként belém szúr,
álom is elkerül, bolyongok a rengetegben.
Lelkem terhesen nyög, benne fájdalom az úr,
néha legyőz, földhöz vág, sírok szentélyemben.
Édesapám! Találtam egy patkót, csupa mézeskalács.
Ráírva ez van: Légy szerencsés! - „ Köszönöm ”
Megszáradt, kettétörött, de nem kell hozzá ács.
...tőle kaptam.Ha csorba is, enyém lesz örökön.
Most már csak kép mutatja a kedves mosolyt,
szavait visszhangként hallom. Olyan eleven.
Kezeit bár foghatnám, feledném a jómodort,
ordítanám: Szeretem! De suttogok:„ Nyugodjon békében!”
BaGucci / Barta Ágnes /
Ez egy nagyon szép vallomás,egy szívből fakadt szeretet-hiány,csodálatra méltó bizonyságtétel,emlék ....és szép emlék is marad,örökké. Nagyon szép vers, gratulálok.
OdpovedaťOdstrániťNagyon fájdalmas és nem lehet hozzászokni olyan könnyen, ha elmegy, akit szeretünk...
OdpovedaťOdstrániť...de az emlékét itt hordozom, míg dobban a szívem !
Nagyon szépen köszönöm a biztató szavakat...hihetetlenül sokat
jelent!