Mit ér?

Minden nap telítve jóval,rosszal,
mindegyik véget ér, üthetem bottal,
oly mindegy, hogy múlik, hisz túlélem
és eljön a kegyóra, hogy terhem könnyítem.


Ájtatos lélekkel, béke honol bennem,
amint a nyugalom bölcsője felé lépteim szedem.
Szellemvilágom küszöbét reménnyel átlépem,
hogy tisztán és üdén térjek meg, ezt kérem.


De mit hallok, látok, kedvem szegi végleg,
versengés, harag, mi bússá tesz tényleg.
Akár mint színjáték pompás gúnyában,
számtalan szereplővel egy melodrámában.


Végül aláhull a nehéz bársonyfüggöny,
Vastaps?Az nincs, csak ásító közöny,
csalódott lelkem csokorba szedem,
vizet töltök néki, hogy el ne senyvedjen.