Ha lennék madár,repulnék
fel a magas ég felé,
szelek szárnyán kapaszkodnék,
s úgy néznék a földre én.
Ablakomon bekopognék,
fürkészném, hogy mi van bent,
való-e vagy képzelet,
mi felhők fölé felemelt.
Igaz látvány elém tárul,
borzongok, nem látomás,
ujjongásom határtalan,
otthonomnak képe más.

kúszik széjjel vénámban,
lehellete tisztasága
invitál az álmokba.
Kalapál a kicsi óra,
koppan-dobban számtalant,
légiesen könnyű sóhaj
szabadít fel fáradtan.
Elringat a fekete éj,
láthatatlan érintés,
hajnali fény csókkal ébreszt,
kényeztető ölelés.
ez a legszebb írot festmény. címlapokra illő.:)))
OdpovedaťOdstrániťköszönöm, a kép magáért beszél :)))
OdpovedaťOdstrániťwaaaauuuu de jo vers :)
OdpovedaťOdstrániťhát köszi szépen, jó kis meglepi ez a dicséret :))
OdpovedaťOdstrániť