Élő álom

Ha lennék madár,repulnék
fel a magas ég felé,
szelek szárnyán kapaszkodnék,
s úgy néznék a földre én.

Ablakomon bekopognék,
fürkészném, hogy mi van bent,
való-e vagy képzelet,
mi felhők fölé felemelt.

Igaz látvány elém tárul,
borzongok, nem látomás,
ujjongásom határtalan,
otthonomnak képe más.

Melegség a közelségtől
kúszik széjjel vénámban,
lehellete tisztasága
invitál az álmokba.

Kalapál a kicsi óra,
koppan-dobban számtalant,
légiesen könnyű sóhaj
szabadít fel fáradtan.

Elringat a fekete éj,
láthatatlan érintés,
hajnali fény csókkal ébreszt,
kényeztető ölelés.