Micsoda szerelem

Napsugár lopakodik a fák lombjai között,
tapogatja a megfagyott ágakat,
sártengerbe süllyedt kőrengeteg zörgött,
míg megmutatkoztak a zárt falak.

Két angyal őrzi, széparcú, hófehér,
rájuk a régmúlt pecsétet nyomott,
kupolája méltósággal nyúlik az ég felé,
bő évszázad alatt alig kopott.

Súlyos ajtaja ahogy komótosan nyílik,
titkokat sejtet a nagyvilági márvány,
helyenként arany villan, pompával bír itt
mind-mind, mit kínál a látvány.

Micsoda szerelem, mely egy férfit arra bír,
hogy szerelmét az életen túl is
kényezteti s kéri, hogy épüljön fehér sír,
így emléke megmarad eztán is.

Pihenni tért kedvese mellé, mint hajdanán,
s láthatja őket együtt bárki,
ki hinni tudja: a szerelem úgymondván
örök, s időkapukat tár ki.

Barta Ágnes / BaGucci /