Eddig úgy csendesen folydogált az élet,
fásultan lépkedtem, felejtve, hogy élek.
A mélység most kitárult s elébem dobott.
Mi lüktet hirtelen? A szívem úgy dobog?
Hangod oly ismerős, mintha tegnap lett volna,
hogy becézve nevemet hívtál egy szóra.
„ Tékozló bolond!”- gondoltam. Mit akarsz?
Egyik ha elment, volt másik, kit takarsz.
Így maradt félbe, mit kissé elkezdtünk,
más úton indultunk,sírtunk és nevettünk.
Harminc év eltelt már s megszólalt a vekker:
„ Ébresztő, emberek! Kezdjétek még egyszer!”
Talán majd ezúttal jó döntést hozunk,
vérünk is lehiggadt s mi kezet fogunk.
Maradjunk együtt, ne engedj el többé,
hisz időnk már fogyóban, légy velem örökké!
Barta Ágnes /baGucci /
Žiadne komentáre:
Zverejnenie komentára