Ha becsapnak

 

Van az úgy, hogy félreértesz

néhány szót és néhány érvet.

De amikor mindig újra

felbukkan egy hazug óra,

akkor marad tátva szád,

nem ezt mondta jó apád.

Mesékből már volt rég elég,

varjúdombi és más egyéb.

Megtévedsz, ha hadoválsz,

hazug igéket dobálsz.

Sokkal jobb az igazság,

s veletek a vigasság.

Egy-egy jó film néha elkél,

jókat nevetsz, senki sem fél.

Ám egy szappanopera

rosszabb mint egy vipera.

Titokban és álcázva,

belémar a lábadba.

Nagyot esel, sajog sebed,

kígyóméreg benned reked.

Ki kell szívni, ki kell köpni,

fehér kendővel bekötni.

Ha becsapnak, így érzel.

Nem gyógyíthatnak pénzzel.

Rossz döntés

 

Késő bánat, mondják sokan,

mikor nem élsz boldogan.

Ki tudja, miért? Csak az ég,

merre indulsz, mi vár még.

Szemedből csak patakban,

könny ered szakadatlan...

Szíved mélyén felemészt.

Hátra inkább sose nézz!

Annyi szépet, annyi jót,

ízig-vérig tiszta szót

hátrahagytál, elveszett.

Útjaidon más vezet.

Rossz döntés volt, ballépés.

Nem marad más... túlélés.

Cipeld eztán terhed,

tisztítsd meg a lelked!

Érvény vagy örvény

 Meg lett mondva, ott a pont,

egyességben nincsen gond.

Jövés-menés, életút,

minden szép és semmi rút.

Hetek múlnak, hónapok,

ijedtségre semmi ok,

ám az évek buktatók,

nyers a nyelv és nincsen bók.

Aprócska kis villanások

teszik széppé a világot.

Hozzászokni mindehhez

könnyebb mint az egyszeregy.

Egyedül  a csend zajában

küzd  a szív s az ész  magával.

Üres közöny hogyha fáj is,

érvek szólnak ha kell, máris.

Beindul a sodró örvény,

partra jutni nincs sok remény,

kapaszkodva szikla szélén

érvényt veszthet annyi élmény.

Hogyha az ár messze sodor,

léleknek már nem kell donor,

de ha megtérsz úgy mint régen,

mentőcsónak vár a stégen.

... mint a Hold

Ahogy a napok tűnnek tova oly észrevétlen s gyorsan,
eképp apad az idő s véle az ember teste-lelke a gondban.
Még tenné a dolgát, hívogatja a kert, a virágok sorban,
hogy termővé tegye a földet elfáradt keze, indul újonnan.

Minden nap bízik a gondviselésben, de hanyatlóban a fény,
árnyakká válnak a képek, az arcok, eltompul szegény.
Kérdések választ csak elvétve kapnak, de kérdez még,
majd pihenni tér, bár lába még vinné, jól jönne segítség.

S mint a Hold, úgy fogy el napról-napra csendesen,
békésen aludni szeretne, ezt kéri alázattal, kegyesen.
Megadatott, lelke már lebeg könnyedén, hol minden szép,
csak az űr, amit hagyott, kongva zeng, de a kép örökkön él.

Még egyszer

 Eddig úgy csendesen folydogált az élet,

fásultan lépkedtem, felejtve, hogy élek.

A mélység most kitárult s elébem dobott.

Mi lüktet hirtelen? A szívem úgy dobog?

Hangod oly ismerős, mintha tegnap lett volna,

hogy becézve nevemet hívtál egy szóra.

„ Tékozló bolond!”- gondoltam. Mit akarsz?

Egyik ha elment, volt másik, kit takarsz.

Így maradt félbe, mit kissé elkezdtünk,

más úton indultunk,sírtunk és nevettünk.

Harminc év eltelt már s megszólalt a vekker:

„ Ébresztő, emberek! Kezdjétek még egyszer!”

Talán majd ezúttal jó döntést hozunk,

vérünk is lehiggadt s mi kezet fogunk.

Maradjunk együtt, ne engedj el többé,

hisz időnk már fogyóban, légy velem örökké!       

                                                            

 

Barta Ágnes  /baGucci /

Micsoda szerelem

Napsugár lopakodik a fák lombjai között,
tapogatja a megfagyott ágakat,
sártengerbe süllyedt kőrengeteg zörgött,
míg megmutatkoztak a zárt falak.

Két angyal őrzi, széparcú, hófehér,
rájuk a régmúlt pecsétet nyomott,
kupolája méltósággal nyúlik az ég felé,
bő évszázad alatt alig kopott.

Súlyos ajtaja ahogy komótosan nyílik,
titkokat sejtet a nagyvilági márvány,
helyenként arany villan, pompával bír itt
mind-mind, mit kínál a látvány.

Micsoda szerelem, mely egy férfit arra bír,
hogy szerelmét az életen túl is
kényezteti s kéri, hogy épüljön fehér sír,
így emléke megmarad eztán is.

Pihenni tért kedvese mellé, mint hajdanán,
s láthatja őket együtt bárki,
ki hinni tudja: a szerelem úgymondván
örök, s időkapukat tár ki.

Barta Ágnes / BaGucci /

Elszámolás

Verset írtam év elején,
legyen ez így most év végén.
Nehogy engem furdaljon
lelkem mélye túl nagyon.

Sok  lapot biz megtöltene
egész évnek története,
legyen ez bár közelmúlt
vagy akár más divatmúlt.

Álomból vált valóság,
visszatért az ifjúság,
Rövid látszat tovaszállt,
emléktárba sorba állt.

Sok-sok élmény követte,
versenyt vele felvette,
másként volt szép mindannyi,
ekként tudnám mondani.

Egyre több a létnek súlya,
feladatnak hosszabb sora,
nincs vége, csak folytatás,
érzem, jön a megrogyás.

Fásulttá tesz ezen téboly,
gyorsan pörög, lefelé tol.
Új év hozzon higgadtságot,
újult erőt, vidámságot!


               Barta Ágnes / BaGucci /